2006
Az Irodaelektronika Bt. 2006-ban alakult, és kezdetben egy budai lakás egyik szobája szolgált székhelyéül.
Abban az időben a cég neve még új fogalom volt: erre rákeresve a Google keresője egyetlen egy találatot
sem jelenített meg. Nem is csodálkozhatunk rajta, hiszen az irodatechnikai, számítástechnikai, biztonságtechnikai
szolgáltatásokat tömörítő szóösszetételt mi találtuk ki. És abban, hogy ez a későbbiekben egy mindenki által
elfogadott kifejezéssé vált, talán nekünk is részünk volt egy kicsi.
2011
A kezdeti szárnypróbálgatások után egyre inkább háttérbe szorult a számítástechnikai vonal: erőnk nagy részét
az akkor még nem mindenki számára elérhető (megfizethető) biztonságtechnikai vonal építésére koncentráltuk.
A terület óriási kiaknázatlan lehetőséget rejtett, ami néhány éven belül robbanásszerű fejlődést hozott a cég
életében is.
Ekkor már nem is volt kérdés, hogy a megerősödött területnek önálló életet kell élnie. 2011-ben a biztonságtechnika
tevékenység levált a cégről és Magyar Biztonságtechnikai Kft. néven megkezdte saját kis útját.
2011
-
2015
A kapcsolat természetesen édes gyermekünkkel nem szűnt meg – sőt, az új cég az Irodaelektronika Bt. legnagyobb
megrendelőjévé vált az elkövetkező néhány évben. Azt is mondhatjuk, hogy a felcseperedett gyermek tartotta el
kissé megvénült és meggyengült szüleit.
Az Internet terjedésével és egyre nagyobb térhódításával nyilvánvalóvá vált, hogy a kereskedelmi szolgáltatások
jelentős része is fokozatosan erre az eszközre tér majd át. A Biztonság ABC webáruházának fejlesztése több éven
keresztül folyt. A kezdeti alapfunkciókat tartalmazó rendszer fokozatosan alakult át egy nagyvállalatoknál is
használt rendszerré, melynek segítségével lehetővé vált, hogy a több tízezer terméket és több százmilliós
forgalmat bonyolító tevékenységet néhány ember irányítása alatt tartson úgy, hogy nem omol rájuk a nagy terhelésből
fakadó nyomás.
2016
A biztonságtechnikai rendszer fejlesztése 2015-ben fejeződött be, így lehetővé vált, hogy az ebből szerzett
tapasztalatokat most már külső partnerek felé is prezentálni tudjuk. Ennek elősegítésére újabb lépés megtételére
volt szükség: feladtuk eddigi helyünket és új, nagyobb lehetőséget biztosító komplexumba költöztünk.
2017
2017-ben újra kellett gondolnunk azt, hogy mit értünk el eddig, hol is tartunk? A régi, elavult
dolgokat ki kellett dobnunk, és új, biztos alapokra kellett helyeznünk működésünket. Ennek egyik fontos
momentuma, hogy új kolléganővel bővültünk, aki a webes szövegesírás, webmarketing területén nyújt majd biztos
támaszt a jövőben.
2018
Ez az év biztosan erről fog szólni...